Világítástechnika - Patinás Lámpa Kft

A helyes lakásvilágítás főbb szempontjai a következők:

Kellő mértékű és egyenletességű megvilágítás:

A megfelelő világítás elsősorban attól függ, hogy milyen funkciót kell betöltenie a fénynek az adott helyiségben. A megfelelő általános világítás mellett a dolgozóban vagy a konyhában mindenekelőtt az adott munkaterület optimális megvilágításán van a hangsúly, míg a nappalinak a közvetett fény kölcsönöz otthonos hangulatot. Célszerű úgy elhelyezni a lámpákat, hogy ne vakítsanak, mégis mindent jól megvilágítsanak. S végezetül még valami: a változatosság a világítás aduásza. Valamilyen állólámpával, falilámpával vagy megvilágított képpel hangsúlyos jelleget kölcsönözhet az adott helyiségnek.

A helyes lámpatest-kiosztás:

A lámpatest-kiosztás alapvetően attól függ, hogy a számított fényáram hány lámpával, illetve lámpatesttel biztosítható, és lényeges-e a térbeli egyenletesség. Amennyiben a számított fényáram egy vagy több lámpával, de egy lámpatesttel biztosítható, akkor ezt az egy lámpatestet vagy a mennyezetre lehet függeszteni az - egy helyiség - egy központi lámpa - klasszikus elvnek megfelelően, vagy - a helyiség rendeltetésétől és/vagy annak berendezésétől függően, továbbá esetleg a szükséges fényirány figyelembevételével is - a megfelelő falra falikarként lehet felszerelni. Amikor több lámpatest szükséges, akkor ezeket vagy a mennyezeten egyenletesen - az alapterülettel arányosan - elosztva, vagy a látási feladattól függően - pl. elő-, öltöző- vagy fürdőszobai tükörnél a megfelelő árnyékhatás érdekében annak két oldalán - kell felszerelni. Mindig mérlegelni kell azt is, hogy az általános világítást adó világítótestek mellett kell-e, illetve célszerű-e helyi világítótesteket is felszerelni, pl. hálószobában a fekvőhelyeknél is.

A káprázásveszély csökkentése:

A káprázásveszély csökkentése a lakások helyiségeiben általában kevésbé szigorú követelmény, mint a munkahelyiségekben, jóllehet bizonyos munkatevékenységeknél (pl. egyes szellemi munkáknál) egyre gyakrabban kell számolni az otthoni munkavégzés terjedésével. Inkább azt lehet mondani, hogy bizonyos mértékű káprázás még kívánatos is, mert kellemesebbé teszi a helyiségben, illetve a lakásban tartózkodás hangulatát, adott esetben növeli az ünnepélyesség érzését, - csillogóvá - teszi a helyiséget. Ez befolyásolható a lámpatestek megválasztásával is: pl. a kristályüveg burával fedett opalizált izzólámpa nem kápráztat, de mégis hangulatos, illetve ünnepélyes, mert kellően csillogó felületet ad.

Az adott helyiség esztétikai egységének biztosítása:

Az adott helyiségben az esztétikai egység biztosítása elsősorban a helyiség rendeltetésével és berendezési tárgyainak jellegével összhangban álló lámpatest és megfelelő színhőmérsékletű lámpa kiválasztásán múlik. Ezzel esetenként még az is elérhető, hogy éppen maga a világítótest lesz a helyiség egyik dísze.

http://www.patinaslampa.hu/vilagitastechnika

Led világítás - tények és lehetőségek - Világítástechnika

A dekorációs célú, kommersz alkalmazások után a LED lámpák megjelentek a professzionális világítástechnikában is, mint már kiforrott, és kiváló jellemzőkkel bíró fényforrások. LED lámpák, LED fénycsövek, LED lámpatestek, LED térvilágítás. Színvonalas, európai gyártmányok használatával (vagyis igényes konstrukció, megfelelő minőségű alkatrészek, és felelős gyártás esetén) valóban nagyon hosszú élettartamú, extra kis fogyasztású és környezetbarát lámpákat kaphatunk.

A ledek -szemben az izzókkal, neonokkal, kompakt lámpákkal,- alacsony hőmérsékletű, jól kezelhető fizikai eszközök, ezért sokrétű, változatos műszaki megoldásokat lehet velük kialakítani. A díszítő alkalmazások mellett azonban sokkal fontosabb a világ számára a professzionális világítás, hiszen a Föld összes villamosenergia felhasználásának mintegy 20%-a megy el világításra, és ennek több, mint két-harmada, vagyis a világ összes energiafelhasználásának 15%-a megspórolható. Ez óriási szám, és óriási fontosságú dolog! A cégek és a háztartások számára is kiemelten fontos az energiaköltségek csökkentése, a ledekkel pedig valóban extra takarékos és sok évig működő lámpákat lehet gyártani. Új formákat is, és a jelenlegi lámpák és fénycsövek egyszerű kiváltására alkalmas, csereszabatos fényforrásokat is.

enerON Europe - professional led lighting

LED fényforrás fejlesztő, professzionális led világítástechnikát gyártó cég vagyunk, háztartások, ipari és kereskedelmi cégek üzleteinek, irodáinak világítására való led fényforrásokat készítünk. Európai minőségű, európai gyártású termékeink megfelelőek minden olyan helyre, ahol ma még hagyományos izzók vagy fénycsövek vannak, ahol sűrűn kell cserélni, ahol kellemetlen, vagy villogó, bántó fény. Kültérre és beltérre.

led led led - amiért érdemes

Minőségi LED fényforrásokkal minden más műszaki megoldáshoz képest kiemelkedő nagyságú, 70-90% megtakarítás érhető el, a jóval kisebb teljesítmény felvétel, az elmaradó csere és karbantartási igény, és az esetleges klimatizálási nyereség hatására. Ez pedig a gyakorlatban tíz és százmillió forintokat jelenthet.

Rendkívül nagy világítási költség-csökkenés
Az izzólámpához képest 90-95% megtakarítás
A fénycsöves világításhoz képest 70-80% megtakarítás
Nem zúg, nem vibrál, nem zavaró
Nincs UV sugárzás, nem rontja a szemet
Kellemes fényérzetet nyújt
Hosszú, 5-10 év* várható élettartam
Karbantartás igénye nincsen
Csereszabatos a jelenlegi lámpákkal és fénycsövekkel
Nem igényel átalakítást
Nem sárgul el a plexi búra
Alacsony működési hőmérséklet
Környezetbarát gyártmány, nem tartalmaz halogént, higanyt, és ólmot
jelentős CO2 kibocsátás csökkenést eredményez.

Led világítási tapasztalatok

Amit a felújítás során egy felhasználó jogosan elvár, az az, hogy a ledekkel produkált megvilágítás nagyjából olyan, vagy jobb legyen, mint a régi fénycsöves világítással, hiszen sötétet csinálni ingyen is lehet ... A led alapú világítási felújítások által a világítási költségek megtakarítása akár 90% is lehet. Egy másik előny a létrehozott fény minősége, az, hogy végre nem villogó, bántó, tompa a fény, mint a régi fénycsöveknél, mert a jó ledek katakteres, kiváló fényérzetet keltenek. Irodákban és üzemekben előny, hogy sokkal kellemesebb az ott dolgozóknak, az üzletekben pedig az áruk szinte felélednek, szinte kínálják magukat, sokkal jobb a benyomásuk a betérő vásárlóknak. Az enerON ledes világítási rendszerek ipari és kereskedelmi környezetben, csarnokokban és üzletekben, a gyakorlatban is hosszú időn át bizonyítottak, kiváló eredményeket mutatnak.

termék minőség

A ledes világítástechnika egyik kulcskérdése a minőség. Az helyzet úgy áll, hogy nagyon könnyű dolog ``lámpának látszó`` tárgyakat fillérekért előállítani, és nagyon nehéz dolog tényleges világításra alkalmas, megfelelő fényű, és élettartamú led fényforrásokat kifejleszteni és gyártani. Ezek a valóban kiváló tulajdonságok, a megtakarítás, a kellemes fény, a hosszú élettartam, csak minőségi termékkel, megbízható gyártóval érhetők el.

led lámpák a világpiacon

Tudni kell, hogy itt is, mint minden másban is, vannak jó minőségű eszközök, és vannak olcsó, és még olcsóbb, de valójában tartós működésre alkalmatlan, távolról-messziről származó ócskaságok is, melyek nem felelnek meg az európai minőségi követelményeknek. A led nem csodaszer, nem tart örökké, nem lehet vele mindent megoldani, a ledes lámpák tervezésének és fellhasználásának nagyon komoly műszaki követelményei vannak, melyeket ha a gyártók nem vesznek figyelembe, akkor a vásárlónak csak bosszúság, és csalódás a történet vége. Ennek sok példáját látni az egyszerű ledes szpotlámpáknál, de még a fénycsövek és az utcai lámpák esetében is sokan kínálnak, kékes fényű, rosszul világító, belül ócska alkatrészekből összerakott termékeket, mint például a sokat emlegetett, jól hangzó ``power-led``-eket. Többeknek vannak ilyen negatív tapasztalatai, és mivel nem kis beruházásról, hanem sok évre szóló döntésről van szó, ezért érdemes elkerülni az ilyen termékeket, és az ilyen kereskedő cégeket. A különbség nem mindig látszik első ránézésre, de kis odafigyeléssel, a kivitel, a fény, a származás helye sok mindent elárul. Az olcsó, ledes hiperszuperledlámpákkal csak nagyon ráfizetni lehet, és aki már megégette a kezét, az már tudja ezt. Otthonra sem mindegy a dolog, és felelős döntéshozó sem kockáztatja, sem a vállalata pénzét, sem a saját pozícióját.

luxok, lumenek, wattok és kereskedők számháborúja

Gyakori helyzet, hogy aki lépni szeretne, és a ledes felújításban gondolkodik, annak össze kell hasonlítania a régi lámpákat és az új, különböző ledes lámpákat, az egyik ledes céget és a másik ledes céget. Őszintén szólva, nincsen könnyű helyzetben, mert egyrészt a ``messziről jött áru azt mond amit akar``, a papír és a weblap mindent elbír, másrészt műszaki szempontokból sem olyan egyszerű ez az egész dolog. A különbőző fényforrások nem könnyen hasonlíthatók össze, nem lehet az adatlap színhőmérsékletét, vagy éppen a lumen értékét szimplán csak összevetni. Egészen másként sugároz egy fénycső, másként egy halogén szpotlámpa, és megint másként egy ledes fényforrás, különböző fizikai alapon képződik különböző fény, más spektrummal, más életgörbével, más sugárzási karakterisztikával. Hiába mutat a fénymérő esetleg jó nagy értéket, az lehet, hogy csak a tengelyvonalban ilyen nagy, és hiába olcsó az ár, és fele a fogyasztás, de az biztos, az élettartam rövid lesz, vagy, hogy gyenge minőségű, hideg, kékes fényben dolgozni nem lehet. Aki vállalja a kockázatot, és komoly felhasználásra, távol-keleti, gyenge, bizonytalan minőségű termékkel próbálkozik, annak jó vége nem lehet. A a gyakorlati kipróbálás az egyetlen segítség, ám valójában ez sem sokat segít, mert ott marad a lényegi kérdés, hogy mi van benne, milyen alkatrészelből, hogyan van gyártva... Nincsen csodaszer a döntésre, az egyetlen amit lehet tenni, ezeket a termékeket elkerülni, csak európai gyártású, európai minőségű led lámpákat vásárolni.

led lámpák, led fénycsövek

ipari, kereskedelmi világítás

Ipari csaronokokban, irodákban, kereskedelmi egységekben ma döntő többségében fénycsöveket használnak, kisebb részben Hgl, és (fém)halogén lámpákat. Ezek ma már minden esetben kiválthatók megfelelő LED lámpákkal, LED fénycsövekkel, LED lámpatestekkel, úgy, hogy legalább azonos megvilágítást és óriási energia és költség megtakarítást lehet elérni. Beltéren már minden világítási helyzet megoldható led technikával, igaz ez az ipari, nagyteljesítményű mélysugárzókra, a hagyományos fénycsövekre, és a boltok, üzletek kompakt fénycsöves mennyezeti lámpáira is. Nagyon fontos szempont a helyeken, hogy a világítás kellemes fényű, természetes fehér legyen, mert nem lehet napi sok órát használhatatlan, kékes színű lámpák alatt dolgozni, és nem lehet egy boltból sem elriasztani a vásárlókat barátságtalan, hideg fényű üzletvilágítással.

háztatási lámpák

A kisebb fényigényű világítási helyzetek, a szpotok és hangulatvilágítások céljára már lehet találni elfogadható termékeket, de többségében ezek a led lámpák még csak barkácsoló kedvű kísérletezőknek valók. Nincsen a világpiacon olyan, hagyományos E27-es led lámpa, ami a 40, 60, vagy 100w-os izzó fényét tényleg képes lenne helyettesíteni, amit ezek helyére betekerhetünk, ha spórolni szeretnénk. Ennek megvannak a maga műszaki okai, mert még nem lehet azonos nagyságú fényt leadó, csereszabatos led lámpákat gyártani. Még nincsen, de ...

térvilágítás, utcai lámpák

Az ipari és háztartási lámpák után a ledek harmadik fontos és ígéretes területe a térvilágítás, az utcai lámpák új generációja. A települések, közutak jó megvilágítása igazán lényeges dolog, hiszen a megfelelő világítás még a köz és közlekedés biztonságot is erősen befolyásolja. Az önkormányzatok számára ez kifejezetten központi kérdés, és fontos a téma anyagi oldala is, az energiamegtakarítás, hiszen a gazdálkodásukban jelentős tétel lenne a közvilágítási költségek csökkentése. Hasonló a helyzet itt is, már vannak bíztató kísérletek, de őszintén kimondva, sajnos a led lámpák ma még nem alkalmasak komoly utcai és térvilágításra. Sajnálatos, de tény, hogy ma még nem alkalmasak, ma még nem lehet az utcai világításhoz megfelelő fényt, megfelelő szórásképet, megfelelő teljesítményt, megfelelő élettartamot, és megfelelő árat egyszerre megvalósítani. A nem túl távoli jövőben azonban a led lámpák elérik ezt a műszaki szintet, és képesek lesznek ezeknek kihívásoknak is megfelelni - de addig, mivel nincsen más, igazán gazdaságos műszaki megoldás, kicsit még türelemmel kell várni.

árak

A valóban jó minőségű, professzionális LED fényforrások ára természetesen jóval magasabb, mint a már betiltás alatt lévő, izzók, higanytartalmú lámpák, és a kifutó, különféle fénycsövek árai. Ez teljesen érthető is, hiszen erősen high-tech termékkel van dolgunk, - melynek az előállítása alapanyag szinten sem olcsó dolog. Ami a lényeges, hogy töredéke a fogyasztásuk, a karbantartási igényük, extra hosszú az élettartamuk, és a világítási költség csökkenéséből származó nyereség olyan jelentős, hogy a viszonylag nagyobb beruházási összeg még így is nagyon gyorsan megtérül, használattól függően, általában 0,9-2,5 év alatt. A világítás felújítás gazdasági mérlegelése során az a döntő, hogy a (minőségi termékekkel megvalósított) ledes felújítás milyen műszaki előnyöket nyújt, és pénzügyileg mibe kerül. Végső soron, hogy ``mit hoz a konyhára``. Ha pedig ezeket a szempontokat bármely más műszaki lehetőséggel összehasonlítjuk, akkor az derül ki, hogy a ledes felújítás többszörös megtakarítást, és többszörös tiszta hasznot eredményez. Mindent összevetve, az biztos, hogy a már elavult technológiákba beruházni nem érdemes.

Néha felmerül a kérdés, hogy: a LED világítás most még drága, de ... egy év múlva biztosan a felére megy majd le az ára. Nem. A professzionális világítástechnika nem úgy működik mint a szórakoztató elektronika világa, mert ezekben a marketing, az újdonság, a divat erősen árképző hatású. A digitális fényképezők és a lapos tévék világában ez valóban így van, azonban a fényforrás ledek gyártása már ismert, kiforrott, és bonyolult alaptechnológia, így csak sok éves távon várható majd árcsökkenés, közel-távon még az árak emelkedése is elképzelhető a szűk félvezető gyártási kapacitások miatt. Kiszámolható, hogy nem éri meg várni, mert az alatt az idő alatt sokkal nagyobb a megtakarítás, mint amennyit az esetleges remélt árcsökkenés jelentene. Általában egy-három év alatt megtérül a beruházás, ami azt jelenti, hogy 30-100% az éves nyereség. A várható árcsökkenés pedig 5-8%, de még az is lehet, hogy az óriási kereslet növekedés miatt egyelőre nem is csökkennek az árak.

Öszességében azt lehet mondani, hogy az igazában már túlhaladott, toldozgató fénycsöves műszaki megoldásokba nem érdemes beruházni, nem érdemes egy régi, már túlhaladott rendszert még újabb évekre konzerválni. A mai választás a jó minőségű, európai termékekkel megvalósított led világítás bevezetése, ami kiemelkedő nagyságú költségcsökkentési és energiamegtakarítási eredményt hoz, és hosszú időre megoldja a világítási problémát. Vagyis nem érdemes várni, mert minden hónap energiapazarlás valójában kidobott pénz. A döntéshozók szempontjai egyszerűek és racionálisak, azt mérlegelik, hogy a következő öt évre számítva mennyi a megtakarítás, mennyi a beruházás, és mennyi a tiszta haszon.



http://www.eneron.hu/megoldasok/led-vilagitas-technika

Világítástechnika

Ha szeretné megtudni, hogy hagyományos fényforrásait milyen LED fényforrásra cserélheti le, hogy a lehető legrövidebb idő alatt megtérüljön, pároldalas katalógusunk segítséget nyújt önnek.

http://www.vilagitastechnikakft.hu/

Csillár & Lámpa - Világítástechnika

Világítástechnika

A fény, illetve világítás alapfeltétele annak, hogy környezetünket érzékelni tudjuk. Csak így vehetjük észre mindazt, ami körülvesz bennünket. A dolgokat olyannak ismerjük meg, amilyennek a fény, a világítás segítségével látjuk. Ne feledjük, hogy vásárlásunk alkalmával egy-egy új lámpával mindig egy kis „darab” fényt is veszünk.

Országunk az utóbbi években nagy lépésekkel zárkózik fel a lakáskultúra területen a nagy hagyományokkal rendelkező országokhoz. Egyre szélesebb réteg kívánsága, hogy minden ponton átgondolt, harmonikus otthonban éljen. Ennek stílusát befolyásolja pl. családi hagyományok, divatirányzatok, egyéni ízlés, nosztalgia.
A lakberendezésben jelen vannak az eredeti történelmi stílusú bútorokkal berendezett lakások. A régi bútorok szeretete életre hívta a stílbútorgyártást. Ezek történelmi stílusú bútorok pontos másai, de sok elemükben megváltoztak és a mai kor követelményeihez alkalmazkodtak.
A komolyabb lámpagyártó cégek pedig ugyancsak alkalmazkodtak a mai kor technikai színvonalához és gyártanak barokk, klasszicista, empire, szecessziós, art deco, stb lámpákat.

Elsősorban férfiak kedvelik az angol stílusú dolgozó, vagy pihenőszobákat. Ez az egyszerű, szépségre törekvő stílus nemes anyagokat, sötét színeket használ. Komoly, ünnepélyes stílus. Jellemzően bronz- és rézszínű, klasszikus formájú lámpatesteket ajánlunk hozzá.
A skandináv stílus az északi vidékek kultúrájára épül. Mivel ezen a vidéken kevés a fény, a természetes csillogást sok lámpával, üveggel pótolják.
A 60-as évek Amerikájában jött létre a minimalista stílus, ami az ezredforduló táján jutott el hozzánk. A rohanó élet megnyugtató ellenpontjaként csupa egyszerű mértani formából, praktikus elemből áll minden darabja. A japán formavilág szépsége tükröződik benne.
A stílushoz illő lámpákra is a leredukált mértani formák a jellemzők.

A fiatalok körében vált divattá a retro stílus, a 6o-as, 7o-es, 8o-as évek hangulatának felelevenítése. Hatott rá a 10-es évek futurizmusa is. Az ezen időszakokra jellemző lámpatestek – elsősorban a gömbformájú üveg – is visszakerültek a köztudatba

Leginkább mégis az úgynevezett modern berendezés a legelterjedtebb. Az ilyen lakások egyszerű vonalvezetésű, tömegtermeléssel előállított bútorokkal berendezett. Nagyon fontos része ennek a vonulatnak a lámpatervezés is, amelyben természetesen újra és újra megjelennek régi korok újrafogalmazott formaelemei.

Szempontok a fénytervezéshez

Az otthonunk eltérő funkciót betöltő helyiségeiben fényigényünk különböző. Minden helyiséget külön, a funkciója szerint kell megvilágítani.
A mellékhelyiségekben pl. elég a megfelelő fényerejű, szórt fényű, általános világítás. A többi helyiségben a méretén túl mérlegelni kell a már meglévő lámpákat és a bútorzat elhelyezkedését is.
Az előszobában a barátságos megvilágítást falikarokkal, vagy spot lámpákkal egyaránt könnyű elérni. Az itt elhelyezett tükröt viszont ajánlatos külön fényforrással is megvilágítani.
A konyha részben általános megvilágosítást igények, a munkaterületekre koncentráló, helyi világításra is szükség van, Ha az étkezések is itt történnek, akkor az ebédlő asztalt is célszerű külön megvilágítani.

A lakó- és nappali szobák rugalmasabb és főként változatosabb fényviszonyokat igényelnek. A jól megvilágított lakás az esti órákban egészen más hangulatú, mint nappal. Ezt a különféle fényforrások megfontolt elhelyezésével, ezek fényerejének jó megválasztásával lehet elérni.
A kiemelő világítások alkalmazásával különféle dísztárgyaknak, festményeknek adhatunk megkülönböztetett hangsúlyt.
A különféle lámpatestek a formájukkal önmagukban is nyújthatnak esztétikai élményt. A különböző stílusú csillárok, falikarok, állólámpák, amelyeket jó ízléssel választottak ki, szinte műtárgyak, nappal is figyelemre méltó darabjai a szobának, este pedig kellemes, meleg fényükkel, igényes kivitelükkel még inkább hatásosak.

Óvjuk magunkat, viszont attól, hogy a csábító újdonságok és a kínálat áldozatává váljunk.

Ne vásároljunk olyan lámpákat amelyek:


•Spiáter, vagy más ötvözet réz bevonattal, készülnek melyek rövid idővel színüket vesztik, ha eltörnek javíthatatlanok.
•Műanyag foglalattal szerelt lámpatesteket, amelyekbe a 60 wattos izzó már beleég, szerelése körülményes.
•Csak a katalógusból lehet megrendelni.
•Nem mindig biztonságos szerelési eljárással, készülnek Pl: kínai lámpák amelyek nem szabványosak, védőföldelés nélkül készülnek.
• Fix méretben készülnek, nem lehet a méretüket változtatni.
•Üveg utánpótlás nem megoldott (kifutó darabok), szériában készülnek, ha esetleg 1-2 évvel a vásárlás után az üveg eltörik nem pótolható a lámpa használhatatlanná, válik.

http://www.csillarlampa.hu/HU/vilagitastechnika.html